Cadmus fordítás Cadmus

Több mint ezerötszáz civil holttestét találták meg Rakkában

2018. 11. 01.

Több mint 1500 civil holttestére bukkantak egy tömegsírban Rakkában, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egykori szíriai „fellegvárában” – jelentette szerdán az al-Vatan szíriai kormánypárti napilap.

A lap egészségügyi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy azokat az embereket temették a tömegsírba, akik az Egyesült Államok vezette nyugati terrorellenes koalíciónak a város visszafoglalása keretében végrehajtott bombázásaiban haltak meg.

Az al-Vatan hozzátette: mindeddig nagyjából 4 ezer civil földi maradványait találták meg tömegsírokban, és ez a szám minden nap emelkedik, ahogy újabb és újabb holtestekre lelnek.

A napilap szerint a koalíciós légicsapások Rakka 85 százalékát elpusztították.

A terrorellenes katonai szövetség által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet valamivel több mint egy évvel ezelőtt, október 17-én jelentette be az IÁ fellegvárának felszabadítását.

A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyezte, hogy Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nyebenzja már tavaly azt hangoztatta:

az Egyesült Államok és szövetségeseik megpróbálják „elrejteni” a város felszabadítását célzó hadműveletük „súlyos következményeit”.

Damaszkusz a maga részéről levelet küldött az ENSZ-nek, hangsúlyozván, hogy az amerikai vezetésű koalíció véres offenzívájában több ezer rakkai lakos halt meg, „magát a várost pedig eltörölték a föld színéről”.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑