Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Több mint tízezren tüntettek a kormány ellen Thaiföldön

2020. 08. 17.

Több mint tízezren tüntettek a “diktatórikus kormányzás” ellen vasárnap Bangkokban, elemzők szerint messze ez volt a legnagyobb demonstráció Thaiföldön a 2014-es katonai puccs óta.

A tüntetők a monarchia megreformálását, az uralkodó jogköreinek korlátozását követelték, valamint Prajuth Csan-Ocsa kormányfő távozását, új alkotmány elfogadását és az ellenzéki aktivisták megfélemlítésének beszüntetését. A résztvevők egyebek mellett azt skandálták, hogy “Le a diktatúrával!”.

A délkelet-ázsiai országban az utóbbi hónapban csaknem mindennaposak voltak a diáktüntetések, a vasárnapi azonban most először szélesebb tömeget is megmozgatott.

“Új választást akarunk, és olyan új parlamentet, amely a népet képviseli” – jelentette ki egy tiltakozó.

Sokan úgy vélik, hogy nem volt szabad a választás tavaly Thaiföldön, s a legélesebb bírálatokat megfogalmazó ellenzéki pártot később be is tiltották a hatóságok. Emellett különböző korrupciós ügyek és a koronavírus-válság miatti gazdasági visszaesés is szítja az elégedetlenséget az országban.

Eközben néhány tucatnyi rojalista demonstráló is utcára vonult a fővárosban, nemzeti zászlókat és a király aranykeretes portréit tartva a magasba.

“Az nem érdekel, ha a kormány ellen tüntetnek, de a monarchiát hagyják békén” – mondta egyikük a Reuters brit hírügynökség tudósítójának.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑