Cadmus fordítás Cadmus

Több száz feltételezett iszlamista ellen indítottak pert Egyiptomban

2017. 01. 20.

Több mint háromszáz feltételezett iszlamista ellen indítottak büntetőpert Egyiptomban merényletek elkövetése miatt – közölte a helyi ügyészség csütörtökön.

A 304 vádlott állítólag a betiltott Muszlim Testvériséghez közel álló szélsőséges csoportok, a Hasszam és a Livaa at-Taura tagjai. Ezek a szervezetek több támadást követtek el Kairóban és a Nílus-deltában.

A perbe fogott szélsőségesek többsége – köztük a Muszlim Testvériség törökországi ágának vezetője – külföldön él. A vád szerint az iszlamisták a testvériség felszámolása után folytatták a fegyveres harcot a kairói kormány ellen.

A nagy múltú iszlamista szervezet követői rendszerint tagadják, hogy közük lenne a különféle erőszakcselekményekhez.

A Muszlim Testvériség soraiból származó Mohamed Murszi egyiptomi elnök 2013-as megbuktatása után a kormány könyörtelen hajtóvadászatot indított a volt államfő hívei ellen. Az egyiptomi biztonsági erők az iszlamista exelnök legalább 1400 követőjével végeztek, és a hatóságok a Muszlim Testvériség több tízezer tagját vetették börtönbe. Közülük százakat halálra ítéltek, köztük magát Murszit is.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑