2018. 05. 25.

Több tucat terroristát vettek őrizetbe Törökországban



Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet 51 feltételezett tagját vette őrizetbe a török rendőrség egy isztambuli razzia során – jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.

Az előállítottak mindegyike külföldi állampolgár. A hatóságok városszerte összesen 16 címen hajtottak végre rajtaütéseket, főként a metropolisz külső kerületeiben.

A Dogan török hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy a gyanúsítottak illegális úton „az Iszlám Állam konfliktusövezeteibe” készültek utazni, ahol már korábban is többször megfordultak.

Az Ihlas török hírügynökség értesülése szerint „az Iszlám Állam konfliktusövezetei” kifejezés ebben az esetben Szíriára és Irakra vonatkozik.

2015-ben és 2016-ban az Iszlám Állam dzsihadistái számos, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban. A legutóbbi merényletet 2016 szilveszterének éjjelén követte el az egyik milicistájuk, aki egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon. A feltételezett IÁ-tagok utáni nyomozás Törökországban azóta is szakadatlan.

Bekir Bozdag török kormányszóvivő a közelmúltban arról számolt be, hogy a török hatóságok 2011 és 2018 között több mint négyezer dzsihadistát tartóztattak le, akiknek közel a fele nem török állampolgár volt.

Orientalista.hu – MTI

, , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com