Több tucat törökbarát fegyveres halt meg orosz légicsapásokban Idlebben

Legalább 78 törökbarát iszlamista vesztette életét hétfőn az északnyugat-szíriai Idleb tartományban végrehajtott orosz légicsapásokban, további 90 megsebesült – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

A Fajlakk Al-Sham nevű milícia Dzsabal ad-Duveijla településén lévő támaszpontja ellen végrehajtott támadásnak sok súlyos sebesültje is van, ezért a halottak száma várhatóan nőni fog, illetve vannak eltűntek és olyanok is, akik romok alatt rekedtek.

Az OSDH közleménye szerint a területen – ahol éppen egy ceremónia zajlott – mintegy 180 ember tartózkodhatott.

A légicsapásokat mindössze néhány nappal azután hajtották végre, hogy török csapatok megkezdték a kivonulást egy kulcsfontosságú megfigyelőpontról az Idlebbel szomszédos Hama tartományban.

Ez az egyik legnagyobb támadás a tartományban azóta, hogy a damaszkuszi kormányt támogató Oroszország, valamint az iszlamistákat támogató Törökország tűzszünetet hirdetett márciusban, ami véget vetett a szíriai kormányerők és orosz szövetségeseik által egy éve indított offenzívának Idleb tartomány, illetve az iszlamista frakciók által uralt környező települések visszafoglalására.

Szíriában 2011 óta dúl a háború, a konfliktusban Oroszország a Szíriai Arab Hadsereget, Ankara pedig az iszlamista csoportokat támogatja.

Idleb és környéke évek óta az iszlamisták utolsó bástyájának számít Szíriában, visszaszerzéséért a szíriai csapatok lassan egy éve küzdenek.

A térséget nagyrészt az al-Kaidával egykoron szövetséges Haját Tahrír as-Sám (HTS) ernyőszervezet dzsihadistái, valamint más kisebb iszlamista milíciák, illetve a török támogatást élvező dzsihadisták tartják ellenőrzésük alatt.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑