2019. 12. 05.

Több tucatnyi kivándorló veszett a tengerbe Mauritánia partjainál

Ötvenheten veszhettek a tengerbe szerdán, amikor Mauritánia partjainál elsüllyedt egy Gambiából útnak indult hajó, fedélzetén mintegy 150 kivándorlóval – közölte az ENSZ migrációval foglalkozó ügynöksége.

Az utasok közül 83-nak sikerült partra úsznia.

„A mauritániai hatóságok azt mondják, hogy feltehetően 57 ember vesztette életét”, miután a migránsokkal zsúfolt hajó elsüllyedt az ország partjainál” – közölte Twitter-felületén a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM). „Túlélők az IOM munkatársainak azt mondták, hogy a hajó múlt hét szerdán kelt útra Gambiából, fedélzetén mintegy 150 utassal”.

A mauritániai hatóságokat egyelőre nem sikerült megszólaltatni a szerencsétlenség ügyében.

A Nyugat-Afrika és Európa közötti kockázatos tengeri út valaha a munka és jólét reményében kivándorlók egyik fő útvonala volt. A mostani szerencsétlenség az egyik legsúlyosabb azóta, hogy Spanyolország a 2000-es évek közepén fokozta temgeri járőrözését, és emiatt megritkultak az oda igyekvő migránsok próbálkozásai.

Bár néhány nyugat-afrikai ország a kontinens leggyorsabban fejlődő gazdaságai közé tartozik, nem tudnak elegendő munkahelyet kínálni a gyorsan növekvő fiatal generációknak, ezért továbbra is sokan vállalkoznak az Európába vezető bizonytalan hajóutakra.

Hirado.hu, MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑