Cadmus fordítás Cadmus

Többekkel végzett egy milícia Kongó ebolajárvány sújtotta, keleti részén

2019. 12. 16.

Legalább huszonkét emberrel végzett egy milícia a Kongói Demokratikus Köztársaság ebolajárvány sújtotta, keleti részén – közölték a helyi hatóságok.

Jogvédők tudomása szerint a radikális iszlamista Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) elnevezésű lázadócsoport követte el a szombat esti mészárlást. Több mint 150 ember vesztette életét milíciák támadásaiban október óta – számolt be egy helyi szervezet.

Az eredetileg Ugandából származó – gyermekkatonák alkalmazásáról és súlyos jogsértéseiről hírhedt – ADF gyakran követ el támadásokat Kongóban is, és azzal vádolják, hogy 2014 óta ezrek, köztük ENSZ-békefenntartók haláláért felelős.

Az 1995-ben alapított milícia céljai nem ismertek pontosan, de a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó északkeleti felében számos fegyveres csoport rivalizál egymással a földterületek, valamint az ásványkincsek – főleg a kobalt és az arany – kitermelésének az ellenőrzéséért. A térségben egyes becslések szerint 160 fegyveres csoport mintegy 20 ezer harcosa tevékenykedik.

A kongói hadsereg nemrég műveletet kezdett a régióban. Ennek ellenére a múlt héten is több városban tüntettek a bizonytalanság és az erőszak ellen, az egyik megmozdulás során egy ENSZ-támaszpontot is támadás ért.

Kelet-Kongóban több mint egy éve ebolajárvány tombol, amelynek megfékezését az instabil biztonsági helyzet is nehezíti. Eddig 2200-an vesztették életüket a betegségben az afrikai országban.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑