Cadmus fordítás Cadmus

Többen életüket vesztették az arab koalíció légicsapásában

2020. 08. 08.

Legalább huszan életüket vesztették a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légicsapásában Jemenben – közölték a jemeni húszi lázadók pénteken.

Az iráni támogatást élvező síita felkelők egészségügyi minisztériuma szerint a jemeni kormányerők oldalán harcoló katonai szövetség egy városi gyűlést bombázott az északi adzs-Dzsauf tartományban.

Többen megsebesültek, köztük sok nő és gyermek – tették hozzá a lázadók.

A Save the Children nemzetközi segélyszervezet szerint a halottak között heten gyerekek. Xavier Joubert, a szervezet helyi vezetője elmondta, hogy alig egy hónap alatt legalább 17 gyerek vesztette életét bombázásokban.

A segélyszervezet az ellenségeskedések azonnali beszüntetését követelte a szegénység sújtotta országban.

Martin Griffiths, az ENSZ jemeni különmegbízottja elítélte a támadást és emlékeztette, a konfliktus szereplőit, hogy a nemzetközi jog kötelezi őket a polgárok és a polgári infrastruktúra megkímélésére.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között, és a konfliktusba 2015-ben Szaúd-Arábia szövetségeseivel együtt katonailag is beavatkozott.

A jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá. Az országban a világ legsúlyosabb humanitárius válsága alakult ki, amelyen csak tovább ront a koronavírus-járvány.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑