Cadmus fordítás Cadmus

Többen meghaltak Afganisztánban egy vallási gyülekezeten elkövetett robbantásban

2020. 12. 19.

Legalább tizenöten vesztették életüket egy vallási gyülekezeten elkövetett robbantásban pénteken a kelet-afganisztáni Gazni tartományban – közölte Tarik Arián belügyi szóvivő.

A halottak mellett húszan megsebesültek, az áldozatok között a tájékoztatás szerint gyerekek is lehetnek.

A ToloNews afgán hírtelevízió szerint a hívek éppen egy Korán-olvasási ceremónián vettek részt Agho Dzsán nevű településen, amikor a pokolgép működésbe lépett. Feltehetően egy motoros riksában rejtették el a szerkezetet a merénylők.

Eddig egyetlen helyi szélsőséges szervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. A dél-ázsiai országban a kabuli vezetés ellen fegyveres felkelést folytató radikális iszlamista tálibok mellett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet is megvetette a lábát.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑