2019. 10. 13.

Többen meghaltak Burkina Faso északi részén egy mecset elleni támadásban

Legkevesebb tizenöt ember életét vesztette Burkina Faso északi részén, egy mecset elleni támadásban – közölték helyi hatósági források vasárnap.

Az ismeretlen fegyveresek még a pénteki ima idején törtek be az Oudalan tartománybeli mecsetbe, tüzet nyitva az ott imádkozókra, ám a hatóságok csak helyi idő szerint szombaton jelentették be a támadás hírét. A Hszinhua kínai hírügynökség helyi biztonsági forrásokra hivatkozva legkevesebb öt sebesültről is hírt adott.

António Guterres ENSZ-főtitkár vasárnap elítélte a támadást, és hangsúlyozta: a világszervezet támogatja és segíti az afrikai országot a társadalmi konszolidáció megteremtésére irányuló erőfeszítéseiben.

Miguel Ángel Moratinos, az ENSZ Civilizációk Szövetségének (UNAOC) a vezetője szintén aggodalmának adott hangot, az UNAOC-nak a támadással kapcsolatos közleménye pedig leszögezi: semmilyen vallás imahelye nem válhat vérontás helyszínévé.

Burkina Fasóban több mint négy éve egyre fokozódik az erőszak, amiért jobbára dzsihadista csoportok felelősek, amelyek egy része az al-Kaidával, mások pedig az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel állnak szövetségben.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑