Cadmus fordítás Cadmus

Többtucat iszlamistát vettek őrizetbe egy szíriai menekülttáborban

2021. 04. 01.

Az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció támogatását bíró szíriai kurd fegyveresek vasárnap óta 71 feltételezett iszlamista szélsőségest vettek őrizetbe a Szíria északkeleti részén található al-holi menekülttáborban – közölte szerdán a kurd milicisták szóvivője.

Ali al-Hasszán szerint a nemzetközi koalíció támogatásával indított biztonsági akció célja, hogy véget vessenek az erőszaknak a menekülttáborban, amelyben az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatba hozható családok is élnek.
Mint mondta, ennek során a dzsihadisták egyik vallási vezetőjét, egy távközlési és egy biztonsági szakemberét, illetve egy toborzó tisztjét is elfogták.

Hozzátette, hogy ők iraki állampolgárok, és nem zárta ki, hogy további külföldiek is lehetnek az őrizetbe vettek között.

A kurd fegyveres erők szerint az év eleje óta mintegy ötven embert gyilkoltak meg a táborban. Amerikai tisztségviselők viszont több mint hatvanra teszik az erőszakhullám halálos áldozatainak számát.
Sokan attól tartanak, hogy a mintegy 62 ezer embernek szállást nyújtó létesítmény termékeny táptalaja lehet az Iszlám Állam új nemzedékének.

“Az Iszlám Állam aktív sejtekkel próbálja újjászervezni magát a táborban” – mondta Hasszán.

A szóvivő szerint a kurdok kezére került iraki hitszónok már jóval az Iszlám Állam 2014-es megalakulása előtt csatlakozott a szélsőségesekhez.

A terrorszervezet rémuralma idején bíróként járt el, később pedig a táborban bujkálva folytatta munkásságát vallásjogi döntéseket hozva arról, hogy kit kell megölni az al-holi létesítményben.

A még mindig folyamatban lévő akcióban nagyjából ötezer kurd fegyveres vesz részt. A biztonságiak egy föld alatt épülő járatot is felfedeztek a tábor alatt.

A szíriai kurdok vezette al-holi menekülttáborban a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerint mintegy hatvan különböző ország állampolgára él, akik a dzsihadisták utolsó zárványaiból menekültek el a terrorszervezet katonai összeomlását követően.

Az ott élők többsége Szíria és a szomszédos Irak állampolgára. A tábor lakóinak 80 százaléka nő és gyerek, utóbbiak kétharmada 12 évesnél fiatalabb.

Kurd és amerikai tisztségviselők, segélyszervezetek és az ENSZ ismételten felszólította az érintett országokat, hogy fogadják vissza állampolgáraikat a táborból.

Jogvédők borzalmasnak nevezték a túlzsúfolt táborban uralkodó állapotokat. Nagyon sok gyerek alultáplált.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑