2019. 09. 10.

Török családok szerint a kurd gerillaszervezet elrabolta gyerekeiket

Török családok tüntetnek két hete Diyarbakirban a kurdbarát, ellenzéki Népek Demokratikus Pártja (HDP) székháza közvetlen közelében, azt állítva: a kurd gerillaszervezet elrabolta gyerekeiket, hogy a fegyveres harcokban használja fel őket. A HDP tagadja a vádakat, és azzal vádolja a kormányt: lejárató kampányt folytat ellene.

Diyarbakir HDP-s polgármesterét augusztus 19-én leváltották, és a központi kormányzat egy képviselőjével helyettesítették.

A tüntető családok szerint fiaikat utoljára a HDP hivatalában látták az előtt, hogy eltűntek, és – állításuk szerint – arra kényszerítették őket, hogy csatlakozzanak a kurd gerillaszervezethez.

A diyarbakiri ügyészség vasárnap vizsgálatot indított HDP-tagok ellen annak gyanújával: megpróbáltak számos fiatal meggyőzni arról, hogy csatlakozzanak a gerillaszervezethez.

A török parlament harmadik politikai erejének számító HDP tagadta, hogy bármi köze van az eltűnésekhez, szerinte a tüntetés egy kísérlet arra, hogy megpróbálják kriminalizálni a pártot azt követően, hogy menesztették a három legnagyobb kurd többségű város, Diyarbakir, Van és Mardin polgármesterét. A városvezetőket „terrorista propagandára” – utalva a Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) – hivatkozva bocsátották el tisztségéből.

A kurdpárti csoportosulás vizsgálatot akar kér a parlamentben a tüntetésekkel kapcsolatban.

A PKK 1984-ben hirdetett fegyveres felkelést az ankarai központi hatalom ellen a délkeleti országrész függetlenné válását követelve, miután ott él az összlakosság közel 20 százalékát kitevő, 15 milliós lélekszámú kurd népesség többsége. A harcok mintegy két és fél év fegyvernyugvást követően, 2015 júniusában újultak ki a török biztonsági erők és a PKK között. 2016 nyarára a kurd milicisták a városokból a régió hegyvidéki területeire szorultak vissza.

Mára a fegyveres összecsapások, ha sokkal kevésbé intenzívek is, rendszeresek. A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősítette. A konfliktusban 35 év alatt közel 50 ezer ember vesztette életét.

MTI

, , , , , ,




Back to Top ↑