Cadmus fordítás Cadmus

Török kormánygép lesz az egyik katari luxus Jumbo

2018. 09. 18.

Mégsem adja el, hanem inkább Törökországnak ajándékozza egyik fél milliárd dollár értékűre becsült, VVIP kormányfői, királyi luxust kínáló kabinbelsővel felszerelt Boeing 747-8-asát a katari uralkodócsalád.

Mint arról beszámoltunk, nemrég három, a katari uralkodókhoz közvetlenül vagy közvetve köthető Boeing 747-est is meghirdettek eladásra, az igazi kuriózumnak számító, az arab világ urai körében méltán népszerű rövidített törzsű 747SP mellett két modern, 747-8-ast is.

A hivatalosan az uralkodók szállításáért felelős Qatar Amiri Flight flottájába tartozó A7-HBJ lajstromjelű gép mellett a Bermudában bejegyzett Worldwide Aircraft Holding tulajdonában álló és annak festését viselő VQ-BSK-t is meghirdették több, repülőgépek értékesítésével foglalkozó portálon.

Most azonban úgy tűnik, hogy a tulajdonos meggondolta magát, és a fél milliárd dollárra (körülbelül 140 milliárd forintra) becsült ár bezsebelése helyett inkább politikai célokra használná fel a gépet.

A területét tekintve kicsi, ám annál gazdagabb öböl-menti ország uralkodója úgy döntött, egyik legfőbb politikai partnerének, Törökország államfőjének, Erdogannak ajándékozza gépet.

A döntés mögött minden bizonnyal politikai indíttatás, vagy egyfajta barter-üzlet áll. Bár az arab világban pedig bevett szokás a diplomáciában a drága ajándékok adogatása, de egy Boeing 747-es kirívó eset, így vélhetően más áll a háttérben.

Mint ismert, a szaúdiak vezette koalíció által Katar ellen tavaly bevezetett blokád miatt a félszigeten fekvő állam minden élelmiszert és egyéb árut – amit korábban Szaúd-Arábiából, vagy az Emirátusoktól vásároltak – tengeri és légi úton kénytelen beszerezni. A termékek javarészt Törökországból érkeznek, a beszerzések és a szállítás többletköltségeit nem hárítják át a fogyasztókra, hanem az emír fizeti.

A gépet maga Tamim bin Hamad al-Thani sejk adta át Erdogannak a TRT török állami hírügynökség riportja szerint – írja a SCF.

A hivatalos átadás-átvétel után vélhetően átfestés, és némi belső átalakítás is vár a VQ-BSK-ra, felszerelik a kormányfőnek és delegációjának szükséges kommunikációs rendszerekkel, valamint vélhetően török lajstromba kerül át.

Ezután csatlakozhat a jelenleg 11 gépet számláló török VIP flottához, amelyben a legnagyobb gép lesz, maga mögé utasítva a most használt Airbus A340-500-ast, melynek jövőbeli sorsa még ismeretlen.

Törökország egyik legnagyobb ellenzéki politikusa, Gamze Taşçıer máris kritizálta, álszentnek és feleslegesnek nevezte az ajándékot, szerinte a jelenlegi vezetésnek inkább az ország gazdasági gondjaival kellene foglalkoznia.

Hozzátette, bár a gép maga ingyen volt, az üzemeltetés viszont már az adófizetőket terheli, nekik kell ugyanis kifizetni az repült óránkénti 180.000 dolláros üzemeltetési költségeket.

airportal.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑