2019. 11. 04.

Törökország 20 terroristát akar kitoloncolni Németországba

Törökország az Iszlám Állam terrorszervezet 20 német állampolgárságú dzsihadistáját akarja kitoloncolni Németországba – jelentette be Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója a Stuttgarter Nachrichten című német lapnak nyilatkozva.

Az újság hétfői számában megjelenő interjúban, amelyből hírügynökségek vasárnap előzetesen részleteket közöltek, Altun arról beszélt, hogy az október 9-én Északkelet-Szíriában indított, Béke Forrása fedőnevű hadműveletben az Iszlám Állam négy német tagját sikerült elfogni. További 16 német állampolgársággal rendelkező iszlamista társuk pedig már hosszabb ideig vár kitoloncolásra az ebből a célból létrehozott török létesítményekben.

Süleyman Soylu török belügyminiszter szombaton közölte, hogy Törökország vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam elfogott dzsihadistáit. „Nem vagyunk szálloda senkinek a dzsihadistái számára” – mondta, hozzátéve, hogy nem tudják „az idők végezetéig” őrizni a külföldi harcosokat.

Soylu egyben hevesen bírálta, hogy több európai ország is megvonta a terrorizmussal gyanúsítottaktól az állampolgárságukat. Hangsúlyozta: ez elfogadhatatlan és felelőtlen intézkedés részükről. Mint mondta, az olyan államok, mint Nagy-Britannia és Hollandia, ahonnan az offenzíva során elfogott terroristák egy része származik, így próbálja meg elhárítani magától a felelősséget.

Számos európai ország megtagadta az Iszlám Állam soraiban harcoló állampolgáraik és családtagjaik visszafogadását. Úgy tudni, hogy körülbelül 10 ezer szélsőséges raboskodik a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű katonai szövetség fogságában Szíriában. Az elmúlt hetekben az SDF jelentős nyomás alá került a török offenzíva és az amerikai csapatkivonás miatt.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑