Cadmus fordítás Cadmus

Törökország 2023-ban űrjárművet készül küldeni a Holdra

2021. 02. 11.

Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában bejelentette, egyben ismertette országa űrprogramját, amelynek keretében 2023-ban, a köztársaság megalapításának 100. évében nemzetközi együttműködés részeként “űrjárművet” készülnek küldeni a Holdra.

A program tíz éves távlatban további kilenc célkitűzést tartalmaz, egyebek mellett egy saját űrhajós részvételét egy tudományos küldetésben, egy űrkikötő kiépítését más országokkal, valamint egy világszínvonalú műholdfejlesztési márka létrehozását. A török államfő nem részletezte, hogy Ankara miként tervezi elérni ezeket a célokat.

Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszter szerdán az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy az űrhajós, akinek a felkészítése csaknem két évet vesz igénybe, mintaképül szolgál majd a fiatalok és a gyermekek számára.

A kedd este felvázolt terv egyik figyelemre méltó előzménye, hogy Erdogan január végén telefonon beszélt Elon Muskkal, a SpaceX amerikai űrkutatási magáncég vezérigazgatójával a török vállalatokkal való együttműködés lehetőségeiről.

Törökország 2018-ban alapította meg űrügynökségét.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑