Cadmus fordítás Cadmus

Törökország is bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke kitüntetése miatt

2019. 12. 10.

Albánia és Koszovó példáját követve hétfőn Törökország is bejelentette, hogy bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke osztrák író kitüntetése elleni tiltakozásként.

Törökország svédországi nagykövete, Hakki Emre Yunt a Hürriyet című török napilapnak nyilatkozva mondta el, hogy nem vesz részt a keddi ceremónián.

A Svéd Akadémia október elején jelentette be, hogy a 2019. évi irodalmi Nobel-díjat Peter Handke osztrák írónak ítélte oda.

Handke 1999-ben került támadások kereszttüzébe, amikor ellenezte és később is élesen bírálta, hogy a NATO légicsapás-sorozatot indított Jugoszlávia ellen. 2006-ban pedig beszédet mondott a háborús bűnökkel és népirtással vádolt Slobodan Milosevic szerb vezető temetésén. Az író Nobel-díja több balkáni országban is visszatetszést keltett.

Behgjet Pacolli koszovói külügyminiszter szombaton jelentette be, hogy tiltakozásul Handke díja ellen, Koszovó nem vesz részt a Nobel-díjátadón, stockholmi nagykövetük távol marad a keddi ceremóniától.

Gent Cakaj, Albánia koszovói születésű külügyminisztere pedig a Twitteren jelezte, utasították Albánia svédországi nagykövetét, hogy bojkottálja Peter Handke díjátadóját. Az albán külügyminisztérium szóvivője később megerősítette, hogy a balkáni országnak valóban ez a hivatalos álláspontja az ügyben.

A svéd király kedden adja át Handkénak az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban. Aznapra tiltakozásokat szerveznek a svéd fővárosba az osztrák író ellen.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑