Cadmus fordítás Cadmus

Törökország visszautasította, hogy megsértették volna Ursula von der Leyent az ankarai találkozón

2021. 04. 08.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön visszautasította, hogy keddi ankarai látogatása során megsértették volna Ursula Von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) elnökét. A miniszter ennek kapcsán azt hangoztatta, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő “az uniós féltől érkező kérésekkel és javaslatokkal összhangban” fogadta a bizottság elnökét.

Cavusoglu szerint a két fél a keddi találkozót megelőzően megállapodott a protokollt illetően. “Az ülésrendet az uniós fél javaslataival összhangban készítették el” – mondta a török külügyminiszter egy ankarai sajtótájékoztatón.

Von der Leyen kedden Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével közösen tárgyalt a török államfővel. A találkozó kezdetekor azonban kiderült, hogy csak két fő részére készítettek ki karosszéket a terem közepén, amelyeken Erdogan és Michel foglalt helyet, miközben az EB elnökének csak egy távolabbi díványon jutott hely.

Az említett ülésrend felháborodást váltott ki a közösségi médiában, amelyben egyesek szexizmussal és azzal is vádolták a török kormányt, hogy szándékosan megsértette a bizottság elnökét.

A Von der Leyennel szembeni bánásmódot az Európai Bizottság is bírálta. A bizottság elnökének szóvivője szerdán kijelentette: a bizottság elnökét “meglepte”, hogy őt nem Erdogan mellé, egy karosszékbe ültették, hanem egy díványon kapott helyet. Mindazonáltal – mint a szóvivő fogalmazott – előnyben részesítette a tárgyalásokat a protokolláris kérdésekkel szemben.

Cavusoglu “nagyon igazságtalannak” nevezte a Törökországgal szembeni bírálatokat, hozzátéve, hogy a találkozóra “a nemzetközi protokoll előírásainak keretében és a török vendégszeretet szellemében került sor. A török tárcavezető “nagyon produktívnak” jellemezte a találkozót.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑