Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Trump hasznosítaná Japán jó viszonyát Iránnal

2019. 05. 27.

A négynapos japán látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnök közölte hétfőn Abe Sindzó kormányfővel, hogy az Egyesült Államok hasznosítani szeretné Japán jó viszonyát Iránnal arra, hogy párbeszédet folytathasson Teheránnal.

Trump kijelentette, hogy nyitott a párbeszédre Iránnal, de szerinte az irániak azt mondják: nekik nem érdekük ez a Fehér Házzal. „Tudom, hogy a miniszterelnöknek, illetve Japánnak nagyon jó kapcsolata van Iránnal, úgyhogy meglátjuk, mennyiben segíthet ez. Úgy gondolom, Irán is akar majd tárgyalni, és ha ők akarnak, akkor mi is. Senki nem akar bajt” – jelentette ki, igyekezve megnyugtatni azokat, akik katonai konfliktustól tartanak.

Korábban, május 20-án az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió idézte Haszan Róháni iráni elnököt, aki szerint az Egyesült Államok legalább tíz alkalommal kezdeményezett tárgyalásokat Iránnal. Róháni ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a jelenlegi körülmények nem kedveznek egy ilyen párbeszéd megindulásának. Mint mondta, Iránt a „gazdasági háború” körülményei arra kényszerítik, hogy ellenálljon a ránehezedő nyomásnak. Hozzátette, országa nem áll rá a tárgyalásokra az Egyesült Államokkal, amelyeket az erőszakkal próbál a perzsa államra rákényszeríteni.

John Bolton, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, március 5-én, arról számolt be, hogy az Egyesült Államok Iránnak szánt jelzésként az amerikai Középső Parancsnokság illetékességébe tartozó közel-keleti térségébe vezényli az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót és hajókíséretét, valamint egy bombázó repülőgépekből álló alkalmi harci köteléket. Washingtonban ugyanakkor hangsúlyozták, hogy nem törekszenek konfliktusra Iránnal, de készek megvédeni az Egyesült Államok erőit és érdekeit a régióban.

Trump azzal kezdte a hétfői napot, hogy feleségével együtt látogatást tett Naruhito császárnál és Maszako császárnénál az uralkodói palotában.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑