Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Trump: Megengedhetetlen, hogy az Iszlám Állam megjelenjen Amerikában

2017. 11. 01.

“Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!” – szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök.

A politikus azután tette közzé mikroblog-bejegyzését, miután John Kelly kabinetfőnök részletes tájékoztatást adott a New York-i gázolásos támadásról, amelyben nyolcan meghaltak, tizenegyen megsérültek. Trump bejegyzésében azt írta: “elég volt!”. A politikus egyébként még a részletes tájékoztatás előtt, azonnal reagált a támadásra, szintén Twitter-bejegyzésben. Ebben “egy nagyon beteg és zavart ember támadásáról” írt. A Fehér Ház közleményben fejezte ki együttérzését a halálos áldozatok családtagjainak és a sebesülteknek. Donald Trump a rendőröknek is köszönetet mondott, amiért “megállították a gyanúsítottat és azonnali segítséget nyújtottak az aljas támadás áldozatainak”. A közleményben egyúttal bejelentették, hogy a kormány minden segítséget megad a New York-i rendőrségnek, beleértve a közös nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársaival.

Donald Trump kedden a késő esti órákban újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. “A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben” – írta az elnök. Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója szintén terrortámadásról beszélt, s emlékeztetett arra, hogy Európában és szerte a világban hasonló jellegű támadásoknak lehetett tanúja a világ. A támadásról tájékoztatták Jeff Sessions igazságügyi minisztert és Christopher Wray FBI-igazgatót is. A külügyminisztérium szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy “szorosan figyelemmel” kíséri a fejleményeket.

Argentin és belga áldozatok

Közben az elkövetőről újabb részletek derültek ki. Az NBC televízió értesülései szerint az üzbég férfi a New Jersey államban lévő Petersonban él, a helyi mecset rendszeres látogatója volt. A mecset 2006 óta – a muzulmán közösségeket megfigyelő kormányzati program keretében – már a rendőrség célkeresztjébe került, ám 2014-ben a megfigyelési programot felfüggesztették. Argentína New York-i konzulátusa közölte: öt argentin állampolgár van a halálos áldozatok között, a belga hatóságok jelentése szerint pedig egy belga nő életét vesztette, három belga állampolgár pedig megsérült a Manhattan déli részén, a 2001. szeptember 11-i merénylet emlékhelye mellett elkövetett teherautós támadásban. Twitter-bejegyzést tett közzé Melania Trump is. “Megszakad a szívem New Yorkért” – írta a first lady.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑