Cadmus fordítás Cadmus

Trump veje megkérdőjelezte Abbasz békeszándékát

2018. 06. 25.

Megkérdőjelezte Mahmúd Abbász palesztin elnök békeszándékát az Al Kudsz című palesztin újságnak adott interjújában Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és közel – keleti főtanácsadója, aki az izraeli-palesztin viszály megoldására született új amerikai béketerv megvitatására érkezett a térségbe – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Kushner bejelentette, hogy kész együtt dolgozni Abbásszal, de kevés oka van hinni a palesztin elnök azon képességében és készségében is, hogy békeegyezményt kössön Izraellel.

„Kétlem Abbasz elnök képességét vagy vágyát, hogy megkösse a megállapodást. Huszonöt éve ugyanazt hangoztatja, és eddig nem sikerült békét kötni” – mondta Trump lányának zsidó férje, akinek kedvéért Ivanka Trump is áttért a zsidó vallásra – s azt is hozzátette, hogy ugyanakkor nincs oka nem elhinni a palesztin vezető szavait, miszerint elkötelezett a békéért.

A megoldást kellene megtalálni

„Megérdemelnének egy fényesebb jövőt, eljött az ideje, hogy mind az izraeliek, mind a palesztinok megerősítsék vezetésüket, és újra arra bátorítsák őket, hogy keressék a megoldást, és ne féljenek” – mondta Kushner az arab nyelven közzétett interjúban, melyben közvetlenül próbálta megszólítani a palesztinokat.

Washington már hónapok óta jelezte, hogy hamarosan előáll egy új béketervvel a 2014-ben megszakadt béketárgyalások felélesztésére, és a sok évtizedes izraeli-palesztin viszály megoldására, a Trump választási kampányában is megígért „tökéletes alkuval”.

Találkozni sem hajlandók

Abbász és a palesztin vezetők azonban nem hajlandók találkozni a békeegyezményt előkészítő amerikai delegációkkal, amióta tavaly decemberben Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, majd május közepén a városba helyezte nagykövetségét, ugyanis a palesztinok is Kelet-Jeruzsálemben szeretnék berendezni fővárosukat.

Jared Kushner Kushner vezető szerepet játszott Trump közel-keleti béketervének kidolgozásában, és ő képviselte az amerikai elnököt a jeruzsálemi nagykövetség felavatásakor májusban. A palesztin lapnak azt mondta, hogy egyelőre nem kívánja feltárni a készülő megállapodás részleteit, de hamarosan befejeződik az alku megfogalmazása.

„Ha Abbász elnök kész visszatérni a tárgyalóasztalhoz, akkor készek vagyunk a megbeszélésekre, de ha nem ez a helyzet, akkor nyilvánosságra hozzuk a tervet” –mondta Kushner, akit nem fogadott a palesztin vezetés.

„Úgy vélem, hogy a megállapodás elérése érdekében mindkét fél többet fog nyerni, mint adni, és mindkét fél bizonyos lesz benne, hogy népének élete jobb lesz évtizedek múlva a felkínált engedmények nyomán” – tette hozzá.

Jared Kushner, Jason Greenblatt rendkívüli közel-keleti küldött, valamint David Friedman Izraelbe akkreditált amerikai nagykövet először pénteken, majd szombat este is találkozott Bejnámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, akivel valószínűleg a készülő béketervről egyeztettek.

Előzőleg Kushner és Greenblatt Jordániában és Egyiptomban – Izrael szomszédaiva és békepartnereivel – tárgyalt az ottani vezetőkkel, szintén az átfogó palesztin-izraeli rendezés lehetőségeiről. Ezen kívül közel-keleti útjukon felkeresik Katart és Szaúd-Arábiát is.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑