Tucatnyi katonát gyilkoltak meg Mali központi részén feltételezett dzsihadisták

Tucatnyi katonát gyilkoltak meg Mali központi részén feltételezett dzsihadisták két támadás során – közölte a nyugat-afrikai állam hadserege kedden.

A tájékoztatás szerint a szélsőségesek felégettek egy katonai tábort, és csapdát állítottak az erősítésül érkező katonáknak.

Az első támadás a Burkina Faso-i határon található Sokoura település katonai támaszpontját érte keddre virradóra.

Ebben kilenc katona vesztette életét. A második, rajtaütésszerű támadás egy közeli hídon történt kedd reggel és olyan katonákat ért, akik a bázison lévő társaik megsegítésére siettek. ez utóbbi három katona életét követelte.

A hadsereg szerint az összecsapásokban kilenc szélsőségessel végeztek, illetve megsemmisítették az iszlamisták két járművét is.

Szemtanúk beszámolója szerint legalább húszan megsebesültek. “A dzsihadisták elrabolták a járműveket és felgyújtották azokat, amelyeket nem tudtak magukkal vinni” – mondta egyikük.

A fegyveres konfliktus sújtotta országban számos szélsőséges fegyveres csoport tevékenykedik, akárcsak a Száhel-övezet és Szudán közötti térség más államaiban.

Egyes csoportok hűséget esküdtek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek vagy az al-Kaida nemzetközi terrorcsoportnak.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑