Cadmus fordítás Cadmus

Tunéziában a rendőri visszaélések ellen tiltakoztak

2021. 06. 14.

Többtucatnyian gyűltek össze szombaton a tunéziai fővárosban, Tuniszban a belügyminisztérium épülete előtt, hogy tiltakozzanak a kormány és a rendőrség visszaélései ellen, napokkal egy letartóztatott fiatalember gyanús halála után.

A tüntetésen többségében baloldali aktivisták és a munkásnegyedek lakói vettek részt. Az igazságot követelők között volt három olyan anya, akiknek gyerekei az elmúlt három évben meghaltak, miután rendőrségi meghallgatásra vitték őket.

A tüntetők a demonstráció kezdetén székeket dobáltak a rendőrökre a Tunisz központjában lévő sugárúton, a hatóságok több tiltakozót őrizetbe vettek.

Több egymást követő éjszaka zavargások törtek ki Tunisz egyik külvárosában, miután gyanús körülmények között meghalt egy rendőrőrsről távozó fiatalember, Ahmed ben Amama. Családja azzal vádolja a rendőröket, hogy halálra verték.

Háled Hajuni, a belügyminisztérium szóvivője cáfolta, hogy fiatal a letartóztatása során elkövetett bántalmazásba halt volna bele. Azt állította, hogy a fiatalember elmenekült a rendőrőrsről, a hatóságiak egy tuniszi kórházban találtak rá sérülten. A kormány az ügyben vizsgálatot rendelt el.

Az országban felháborodást váltott ki az a videó is, amely szerint egy teljesen ruhátlan fiatalkorút vertek a földön, majd civilruhás rendőrökkel egy rendőrautóhoz kísértek.

Őt szerdán azután vették őrizetbe, hogy összecsapások törtek ki a rendőrökkel Amam temetését követően. A hatóságok ez ügyben is vizsgálatot indítottak.

Tunéziában egy évtizede döntötték meg Zin el-Abidin ben Ali tekintélyelvű rendszerét, amelyet a korrupció és a nepotizmus jellemzett, miközben az életszínvonal csökkent. A diktátornak 2011 januárjában véres tüntetéssorozat nyomán kellett távoznia a hatalomból, ezzel kezdődött meg az arab tavasz.

A rendőrségi rendszer lezárultával a biztonsági erők már nem rendelkeznek mérlegelési jogkörrel, az utóbbi években pedig kevés reformot vittek véghez ezen a téren. A hatóság visszaéléseit ritkán követi igazságszolgáltatás.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑