Cadmus fordítás Cadmus

Tüntetők csaptak össze a biztonsági erőkkel Bejrútban

2020. 08. 07.

A bejrúti robbanás miatt felindult tüntetők csaptak össze biztonsági erőkkel csütörtökön a libanoni fővárosban – közölte az NNA helyi hírügynökség.

A robbanás által romokban heverő egyik utcán a parlament épületének közelében a rendvédelmi szervek könnygázzal oszlatták a tiltakozókat, akik kövekkel dobálták meg a rendőröket és üzleteket rongáltak meg.
Az oszlatás során többen megsérültek.

Az utcákra vonult emberek a bejrúti kikötői negyedet romba döntő keddi robbanásban a kormány alkalmatlanságának bizonyítékát látják. Ez a vélemény – hírügynökségek szerint – széles körben elterjedt a libanoni lakosság körében. Már a robbanást megelőzően is számos megmozdulás volt a libanoni vezetés ellen, amelyet sokan a helyi lakosok közül korruptnak tartanak.

Libanon évtizedek óta nem látott gazdasági válsággal küszködik, amelyet a koronavírus-járvány az utóbbi hónapokban kiélezett.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat.

Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

A történtek okait még nem sikerült tisztázni. A katonai ügyészség szerint tizenhat embert vettek őrizetbe a robbanással kapcsolatban.

MTI

Megosztom:




Back to Top ↑