Cadmus fordítás Cadmus

Tűz ütött ki a kairói főpályaudvaron

2019. 02. 27.

Tűz ütött ki szerdán az egyiptomi főváros, Kairó főpályaudvarán, legalább húsz ember meghalt, és negyvenen megsérültek – közölte a helyi sajtó, biztonsági és egészségügyi források.

Egy szemtanú beszámolója szerint hatalmas robbanás hallatszott, amikor egy vonat nekihajtott a vágány végén lévő ütközőbaknak. A szemtanú elszenesedett holttesteket látott mindenhol. Mint elmondta, a peronon állt, és saját szemével látta, hogy egy szerelvény nagy sebességgel belefutott az ütközőbakba.

Az emberek menekülni kezdtek, és sokan amiatt haltak meg, hogy felrobbant a mozdony üzemanyagtartálya. A helyszínen sűrű, fekete füst gomolygott az ég felé.
Mohammed Szaid, a kairói vasúti kórház igazgatója azt mondta, várhatóan növekedni fog a halálos áldozatok száma.

Az al-Áhrám című helyi napilap azt írta, hogy a vonat balesetet szenvedett, és emiatt robbant fel az üzemanyagtartálya, ezt követően tűz keletkezett a pályaudvaron. Az újság szerint a tragédia részleteit még nem erősítették meg hivatalosan.

A II. Ramszesz fáraóról elnevezett pályaudvar a megapolisz belvárosában található. A vasútállomás jelentős közlekedési csomópont, két metróvonal és több buszjárat is érinti.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑