Cadmus fordítás Cadmus

Új hajót indított a Földközi-tengerre több civil szervezet

2018. 10. 05.

Új hajót indított útnak olasz zászló alatt csütörtökön több civil szervezet a Földközi-tengerre azt követően, hogy a segélyszervezetek által működtetett Aquarius mentőhajó nem hajózhat ki Marseille-i állomáshelyéről, mivel a panamai hajózási hatóság korábban visszavonta regisztrációját.

„A Mare Jonio (hajó) úton van! A Mediterraneával együttműködve visszatértünk a tengerre, hogy továbbra is éberen figyeljünk, és kihívást intézzünk azzal az európai politikával szemben, amely hagyja vízbe fulladni az embereket ” – írta csütörtöki délutáni Twitter-bejegyzésében a Sea-Watch német civil szervezet, a kezdeményezés egyik támogatója.

A tengeri hajóforgalom megfigyelésével foglalkozó honlapok szerint az olasz lobogó alatt közlekedő Mare Jonio vontatóhajó szerda este hagyta el a szicíliai Augusta kikötőjét déli irányba. Az Aquarius 77 méteres hosszúságával szemben 37 méter hosszú Mare Jonio hajó nem alkalmas a tömeges embermentésre és -szállításra, sokkal inkább a veszélybe került hajók felkutatására és biztosítására.

A Mare Jonio útnak indításáról szóló hír előtt néhány órával érkezett meg állandó állomáshelyére, a dél-franciaországi Marseille kikötőjébe az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) francia segélyszervezetek Aquarius nevű hajója, amely az utolsó olyan civil mentőhajó a Földközi-tenger középső részén, amely segítséget nyújt a tengeren balesetet szenvedett embereknek, akik illegálisan akarnak eljutni Európába.

Működése két és fél éve alatt az Aquarius a tengerből csaknem 30 ezer embert mentett ki, akiknek negyede kiskorú.

Az SOS Méditerranée és az MSF a múlt hétfőn számoltak be arról, hogy a panamai hajózási hatóság visszavonta az Aquarius nevű civil mentőhajó regisztrációját, és nem hajózhat ki új regisztráció nélkül. A civil szervezetek szerint az olasz kormány nyomást gyakorolt Panamára, hogy vonja vissza a hajó regisztrációját. Az olasz belügyi tárca ezt tagadta.

Az SOS Méditerranée adatai szerint az elmúlt négy évben több mint 15 ezer, lélekvesztőkön elindult menedékkérő veszett a Földközi-tengerbe.

Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑