2019. 06. 15.

Új hangnemet ígér az új kazah elnök

Kazahsztánban csaknem ezer embert tartóztattak le a múlt vasárnapi elnökválasztást követő tüntetéseken. Legalább öt különböző helyen voltak utcai demonstrációk. Sokak szerint a szavazás sem demokratikus, sem szabad nem volt, csak egy színjáték, és ezzel a nemzetközi megfigyelők is egyetértettek.

Kaszim-Zsomart Tokajev elsöprő, több mint 70 százalékos győzelmet aratott.

“Állampolgáraink élhetnek alkotmányos jogaikkal, amikor leadják szavazataikat. Ez az ő választásuk egy fényesebb jövő érdekében” – közölte a voksoláskor a politikus.

Az új államfő a csaknem 30 év után hirtelen és váratlanul lemondott Nurszultan Nazarbajev utódja. Az eddigi autokrata vezető személyesen őt jelölte a posztra. Az Euronewsnak adott interjújában Tokajev elődjétől nagyon is eltérő hangnemben nyilatkozott.

“Elismerem, hogy néhány szavazókörben lehettek bizonyos szabálytalanságok. Alaposan utána fogunk nézni, és amint beigazolódnak, megtesszük a szükséges lépéseket” – mondta.

“Valóban többfelé voltak demonstrációk, engedély nélküli utcai tiltakozások. Azóta már zajlik a követeléseik elemzése. A hatóságoktól kapott tájkoztatás alapján úgy látszik, hogy főleg a szegénység miatti társadalmi igényekről van szó. Az emberek égető gazdasági gondjaik megoldását követelik a kormánytól. Meghallgatjuk őket és intézkedni fogunk” – ígérte az új kazah államfő.

Kaszim-Zsomart Tokajev korábban már kormányfő és külügyminiszter is volt, és úgy tűnik, államfőként megpróbál majd ügyesen balanszírozni a térségben Kína és Oroszország között. Azt azonban még be kell majd bizonyítania, hogy önállóan látja el tisztségét, és nem az előző elnök bábja.

Euronews

, , ,




Back to Top ↑