Cadmus fordítás Cadmus

Új orosz-török konzultáció-sorozat kezdődik a idlebi rendezésről

2020. 02. 25.

Moszkva és Ankara új konzultáció-sorozatot indít a szíriai Idlíb tartományban kialakult helyzetről – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Új konzultáció-sorozat van előkészületben, amely a reményeink szerint elvezethet bennünket a megállapodáshoz arról, hogy miként érjük el azt, hogy itt valóban egy feszültségcsökkentési övezet legyen, ahol nem a terroristák az urak – mondta Lavrov. Az orosz diplomáciai vezetője szerint az Idlebbe vezényelt török katonák tisztában vannak azzal, hogy a feszültségcsökkentési övezetben a szíriai kormányerők és az orosz harci gépek a terroristák ellen harcolnak.

Idlebbe vezényelt török katonák tisztában vannak azzal, hogy a feszültségcsökkentési övezetben a szíriai kormányerők és az orosz harci gépek a terroristák ellen harcolnak.

Soha senki sem állapodott meg arról az Oroszország és Törökország elnöke által elért egyezségekben, hogy a terroristákra nem mérnek ellencsapásokat, ha megpróbálnak majd úgy fellépni, ahogy fellépnek. Biztos vagyok benne, hogy a terepen működő török katonák mindent világosan látnak és értenek. Annál is inkább, hogy a terroristák az állásaink, a szíriai kormányerők állásai és a szíriai polgári célpontoka elleni támadásaikat éppen onnan indítják, ahol a Török Köztársaság megfigyelő állásai találhatók

– fogalmazott az orosz diplomácia vezetője. Hozzátette: Oroszország elfogadhatatlannak tartja azokat az Egyesült Államok részéről elhangzott utalásokat, amelyek szerint párbeszédet kellene kezdeni az al-Kaida szíriai ágával, a Haját Tahrír as-Sám elnevezés használatára áttért an-Núszra Front terrorszervezettel. Mint mondta, Moszkva kategorikusan ellenzi az ENSZ Biztonsági Tanácsa által terroristának minősített szervezetek felmentését.

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint az iszalmista erők által ellenőrzött szíriai Idlíb tartományban a helyzet azután éleződött ki ismét, hogy az orosz és a török hadsereg megpróbált érvényt szerezni a fegyvernyugvásnak, ám a terroriták támadásai felélénkültek. Recep Tayyip Erdogan török elnök múlt héten közölte: csupán idő kérdése, hogy a török hadsereg új hadműveletet kezdjen Szíriában.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap éjjel a Rosszija 1 televízió műsorában elmondta, hogy az orosz és a török katonák kommunikálnak egymással Idlíbben. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Törökország nem teljesítette a Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Erdogan között elért megállapodást. Rámutatott, hogy ennek értelmében éppen Ankara volt felelős a terroristáknak a kormányellenes erőktől való elkülönítéséért, valamint a nehézfegyverek visszavonásáért.

A Putyin és Erdogan részvételével Szocsiban megtartott tárgyalások eredményeként 2018. szeptember 17-én aláírt orosz-török memorandum értelmében, Idlíbben 2018. október 15-ig létre kellett volna hozni egy 15-20 kilométer széles demilitarizált övezetet.

MTI, Pesti Srácok

Megosztom:

, , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑