Cadmus fordítás Cadmus

Újabb 15 ezer embert rúgtak ki a puccskísérlet után

2016. 11. 22.

Elbocsátottak 15 726 állami alkalmazottat kedden Törökországban a július 15-ei puccskísérletet követő tisztogatások keretében – jelentette az Anadolu állami hírügynökség.

Az intézkedés alapján a haderőtől 1988, a csendőrségtől 403, a rendőrségtől pedig 7586 embert menesztettek. Törökországban még mindig legalább 350 000 katona és 205 000 rendőr teljesít szolgálatot. Elbocsátottak további 5749 köztisztviselőt, a legtöbbet, 2696 embert a belügyi minisztériumtól és tagszervezeteitől.

Az érintettek a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatával. Ankara a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista mozgalmat teszi felelőssé az államcsínykísérletért.

Ugyanakkor kedden visszavettek munkakörébe 157 korábban elbocsátott közalkalmazottat.

A keddi rendelet értelmében bezártak még 550 egyesületet, 19 magánkézben levő egészségügyi intézményt, valamint 9 sajtóorgánumot arra hivatkozva, hogy a nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységet folytatnak.

Rendkívüli állapotban

A hatalomátvételi incidens után Törökországban rendkívüli állapotot vezettek be, amelynek értelmében a kormány törvényerejű rendeletekkel irányít. Recep Tayyip Erdogan elnök korábban azt mondta: a rendkívüli állapot fenntartása országa hasznára válik, mert időre van szükség a terrorista csoportok fenyegetésének megszüntetéséhez.

A feltételezett összeesküvők és támogatóik ellen indított átfogó vizsgálatok a haderő mellett – ahol a tábornoki kar mintegy negyven százalékát menesztették – főként a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát érintik.

Ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a hatalom arra használja fel a helyzetet, hogy ne csak az összeesküvőkkel és támogatóikkal számoljon le, hanem mindenkivel – köztük ellenzéki újságírókkal és kurd politikusokkal –, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑