Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Újabb 23 bíró és ügyész ellen adtak ki letartóztatási parancsot

2017. 05. 07.

Törökországban letartóztatási parancsot adtak ki 23 bíró és ügyész ellen, akiket azzal vádolnak, hogy „fegyveres terrorszervezet tagjai” – közölte szombaton az Anadolu török állami hírügynökség.

E forrás szerint 17 bíróról és 6 ügyészről van szó. Ők ahhoz a 107 bíróból és ügyészből álló csoporthoz tartoznak, amelynek tagjait pénteken elbocsátottak állásukból. Mindegyiküket azzal gyanúsítják, hogy közük volt a tavaly júliusi puccskísérlethez – közölte a török televízió pénteken.

Ez utóbbi beszámoló szerint a török hatóságok elfogatóparancsot is kiadtak ellenük, de szombat délig csak az említett 23 személyt érintett konkrétan ilyen intézkedés.

Ez már a harmadik tisztogatási hullám a Recep Tayyip Erdogan török államfő hatalmi jogkörének kiszélesítését eredményező, április 16-i népszavazás óta, amelynek lebonyolítása külföldi megfigyelők szerint nem felelt meg a nemzetközi normáknak.

Múlt szombaton több mint 3900 embert menesztettek állásából a török közszolgálatban vagy a hadseregnél. Emellett összesen 1628 embert vettek őrizetbe egy kiterjedt, országos szintű biztonsági művelet keretében – jelentették be a török biztonsági szolgálatok.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a hatalom átvételi kísérletért. Gülen ugyanakkor tagadja, hogy bármi köze lett volna ehhez.

A helyi sajtó úgy tudja, hogy a letartóztatások mellett eddig összesen 145 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek közt a hadsereg, a rendőrség soraiból, az oktatás, a média és az igazságszolgáltatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak a gülenista mozgalommal vagy más, Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított csoportokkal.

Az elbocsájtott bírák és ügyészek száma meghaladja a 4200-at.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑