2017. 09. 27.

Újabb bombariadó volt Moszkvában – külföldi felforgatókra gyanakszanak

Ismeretlen telefonálók kedden öt filmszínházzal, egy plázával és Moszkva Múzeumával kapcsolatban figyelmeztették ott elhelyezett pokolgépre a hatóságokat – közölte a katasztrófa-elhárításra hivatkozva a TASZSZ hírügynökség.

A fenyegetés miatt a hatóságok megkezdték az épületeket átkutatását. Az elmúlt több mint két és fél hét alatt a hasonló névtelen hívások vaklármának bizonyultak.

Hivatalos összesítést még mindig nem tettek közzé arról, hogy Oroszországban hol és hány embert kellett evakuálni a szeptember 10-én kezdődött, nagyszámú és szándékosan félrevezető telefonos riasztások miatt. A hatóságok arról sem számoltak be, hogy kit gyanúsítanak a „telefonos terrorizmussal”.

A sajtóban legelterjedtebb magyarázatok az Iszlám Állam terroristáit, az „ukrán nyomot” vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanítják a történtek mögött. Azzal kapcsolatban egyetértés körvonalazódik, hogy a hívásokat külföldről indíthatták.

Orientalista.hu – MTI

, , ,




Back to Top ↑