Cadmus fordítás Cadmus

Újabb civileket öltek meg lázadók a Kongói Demokratikus Köztársaságban

2021. 07. 01.

Legalább 10 ember vesztette életét, gyaníthatóan lázadók éjszakai támadásában a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén található Beniben – jelentették csütörtökön hírügynökségek szemtanúkra és aktivistákra hivatkozva.

Helyiek szerint a támadók házakat gyújtottak fel az éjszaka közepén a város Beu nevű körzetében, és tüzet nyitott a menekülő emberekre, egyesekre pedig bozótvágó késekkel támadtak.

A támadás néhány nappal azután történt, hogy a várost két robbanás rázta meg, amiért a hatóságok szintén az iszlamista harcosokat tették felelőssé.

Csütörtökön százak vonultak Beni utcáira, hogy az ellen tüntessenek, hogy a kormány képtelen megvédeni a várost. Egyesek barikádokat emeltek, míg mások gumiabroncsokat égettek.

Gloire Kivetya, a körzeti civil társadalmi csoportokat képviselő testület vezetője a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű lázadócsoportot tette felelőssé a támadásért.

Az ADF iszlamista csoportosulás, amely állítása szerint kapcsolatban áll az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel, mindazonáltal ENSZ-szakértők júniusi közlése szerint nem találtak közvetlen bizonyítékot erre. Szintén az ADF-t tette felelőssé a támadásért a Kivu Security Tracker nevű megfigyelőcsoport is, amely a biztonsági helyzetet követi nyomon a térségben.

A támadás elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett.

Az ugandai eredetű ADF-et azzal vádolják, hogy 2014 óta ezrek, köztük ENSZ-békefenntartók haláláért felelős. A szervezet céljai nem ismertek pontosan, de Kongó forrongó északkeleti felében számos fegyveres csoport rivalizál egymással a földterületek, valamint az ásványkincsek – főleg a kobalt és az arany – kitermelésének ellenőrzéséért.

Az ADF fokozta a civilek elleni támadását azután, hogy a hadsereg 2019 októberében offenzívát indított a csoport ellen. Az ENSZ szerint az ADF körülbelül 850 embert ölt meg tavaly a Kongói DK keleti részén, az erőszak pedig továbbra is fennáll, a lázadók ugyanis csaknem heti rendszerességgel hajtanak végre támadásokat.

A kormány május elején statáriumot rendelt el az Ugandával határos Ituri és Észak-Kivu tartományban az erőszak megfékezésére.

Az ENSZ egy kedden ismertetett jelentése szerint közel 700 ezer belső menekült él a Benibnen és környékén.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑