Cadmus fordítás Cadmus

Újabb F-35-ösöket adnak át Törökországnak

2018. 10. 02.

Várhatólag két újabb F-35 repülőgépet adnak át márciusig Törökországnak, jelentette be az F-35 közös harcirepülőgép-program igazgatóhelyettese, Mat Winter altábornagy.

Winter az F-35 program irodájában a sajtó képviselőinek elmondta: nincs semmilyen változás Törökország részvétele kapcsán az 5. generációs F-35 közös harcirepülőgép-programban.

„Várhatólag két újabb F-35 repülőgépet adunk át márciusig Törökországnak. Semmi nem utal arra, hogy változás lenne a 100 repülőgép leszállítása kapcsán” – mondta Winter.

Arra is emlékeztetett, hogy a Pentagon költségvetése kapcsán 90 napon belül jelentést kell benyújtani a Kongresszusnak Törökországgal kapcsolatban:

„Összegyűjtöttük a technikai és programmal kapcsolatos adatokat a jelentéshez, s a jelentést 90 napon belül benyújtjuk” – mondta.

Törökország júniusban vett át két F-35 repülőgépet. Törökország 2002 óta vesz részt a programban, s 100 repülőgép átvételére van ígérete.

TRT

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑