Cadmus fordítás Cadmus

Újabb száz menekültet fogadnak be a horvátok

A horvát kormány csütörtöki ülésén döntést hozott arról, hogy további száz szíriai menekültet vesz át Törökországból.

Davor Bozinovic belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatóján elmondta: Horvátország részt vesz az Európai Unió 2015-ös menekültáttelepítési programjában, amely szerint 550 főig önként vállalta, hogy átvesz harmadik országbeli (unión kívüli országokból érkezett) állampolgárokat, valamint más európai uniós tagállamtól nemzetközi védelemre jogosult menekülteket. Ezt a számot növelte meg a csütörtöki döntéssel további száz fővel.

A kormány bejelentette, hogy az év végéig 150 szíriai menekültet telepítenek át Törökországból Horvátországba, 2018-ban pedig újabb százat.

Az EU még nem hozott ugyan hivatalos új határozatot arról, hogy 2018 és 2020 között folytatódik-e az említett program, de Brüsszel arra kérte a tagállamokat, továbbra is tegyenek erőfeszítéseket a menekültek áttelepítésére – hangsúlyozta Bozinovic. Hozzátette: mivel Horvátország szilárd meggyőződése, hogy a migrációs válság kezelésében Európa válaszának a szolidaritáson és a felelősségen kell alapulnia, 2018-ban vállalja további száz menekült befogadását.

Ami a menekültek elosztására irányuló kötelező európai uniós kvótát illeti, Horvátországnak a fenti kereten túl további 1064 migránst kell befogadnia. Az Európai Bizottság legutóbbi adatai szerint Zágráb az elmúlt két évben ugyanakkor mindössze 36 migránst vett át Görögországtól és 18-at Olaszországtól.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑