Cadmus fordítás Cadmus

Újabb szigorítás jön a menedékkérelmeknél

2017. 02. 01.

Azoktól a menedékkérőktől is megvonható a menekültstátusz, akik személyesen nem követtek el terrorcselekményt, de részt vettek terrorista hálózat tevékenységeiben – mondta ki keddi előzetes határozatában az Európai Bíróság.

Az Európai Bíróság a marokkói Mostafa Lounani ügye miatt hozta keddi előzetes döntését, melynek indoklásában egyértelműen leírják: a menekültként való elismerés elutasítása nem korlátozódik a terrorcselekmények tényleges elkövetőire.

“Nem mehet haza, mert dzsihádistaként kezelnék”

A marokkói állampolgárt 2006-ban hat év börtönbüntetésre ítélték hazájában az al-Kaidába beolvadó Marokkói Harcos Iszlamista Csoport (GICM) belga sejtjének irányításáért, de a férfi 2010-ben mégis úgy döntött, hogy belga menedékstátuszt kérelmez. Arra hivatkozott, hogy azért nem térhet haza, mert otthonában radikális iszlamistaként vagy dzsihádistaként kezelnék.

Belgium visszautasította a férfi kérelmét, de a belga menekültügyi tanács fellebbezett, arra hivatkoztak, hogy Lounani az ENSZ jogszabályai szerint nem követett el semmilyen terrorcselekményt – legalábbis nem személyesen.

Az ügy visszakerült az Európai Bírósághoz, ahol új, terhelő információk derültek ki a férfiról: aktívan részt vett egy önkéntesek Irakba küldését célzó hálózat megszervezésében, jogtalanul tartózkodott Belgiumban, ráadásul útleveleket is hamisított, így végleg megtagadták tőle a menekültstátuszt – írja a Politico.

Mostafa Lounaninak köszönhetően a luxemburgi székhelyű bíróság keddi döntésével hivatalosan is megszigorította a menekültstátusz feltételeit: “a menekültstátusz megtagadása már nem csupán a tényleges terrorcselekmények elkövetőire érvényesek, hanem azokra is, akik toborzással, szervezéssel, szállítással vagy felszereléssel segédkeznek egy terrortámadás kivitelezésében” – áll az ítéletben a menekültként való elismerés kizárásának igazolása.

Orientalista.hu – (Hirado.hu, curia.europa.eu, Politico)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑