Cadmus fordítás Cadmus

Újabb szíriai béketárgyalás: először egy teremben az ellenzék és a kormány

2017. 02. 24.

Tíz hónap után újrakezdődtek a szíriai béketárgyalások Genfben csütörtök este. Három év óta most először ültek egy teremben a szíriai kormány és az ellenzék képviselői az ENSZ égisze alatt létrejött tanácskozáson. Ám közvetlen párbeszéd nem történt egyelőre köztük.

A megbeszéléseket Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja nyitotta meg.

– Tartsuk szem előtt Szíria és a népe érdekeit. Dolgozzunk együtt, bár tudom, hogy ez nem könnyű, de próbáljuk meg, és vessünk véget ennek a szörnyű konfliktusnak! Fektessük le az alapjait egy országnak, amely békében él önmagával, független és egységes – hangsúlyozta a különmegbízott.

Tavaly többször is tartottak béketárgyalást, minden eredmény nélkül. A legnagyobb konfliktust a politikai átmenet mikéntje és Assad elnök távozása jelenti.

Az iszlamista ellenzéki csoportokat tömörítő ernyőszervezet, a Rijád támogatását is élvező Tárgyalási Főbizottság (HNC) vezetője Washington támogatására vár.

– Mi, azt várjuk az Egyesült Államok pozitív fellépését a régióban, hogy meg tudjunk szabadulni az Iszlám Államtól, valamint Irántól és a síita miliciáktól, és elérjük a politikai átmenetet Szíriában – fogalmazott a HNC vezetője.

Az első nap végén az iszlamista ellenzék végül is elfogadta de Mistura kérését, hogy kötelezettséget vállalnak a moszkvai és a kairói platform bevonására. Elemzők szerint ez azt mutatja, hogy az oroszok stratégiája érvényesül majd a tárgyalásokon a szíriai válsággal kapcsolatban jelenleg tanúsított, hatékony amerikai szerepvállalás hiányában.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑