Cadmus fordítás Cadmus

Újabb terrorista ellenes offenzíva indult Észak-Szíriában

2017. 11. 24.

A Szíriai Arab Hadsereg hadműveletet indított az Abu Al-Duhur légi támaszpont felszabadítására Aleppo tartomány délnyugati részén

November 22-én a Szíriai Arab Hadsereg és a szövetségesei hadműveletet indítottak Délnyugat-Aleppo felől az Abu Al-Duhur légi támaszpont irányába, amely keletre fekszik az ugyanolyan nevű Abu Al-Duhur településtől, közölték szíriai kormánypárti források. Azonban az értesülést egyelőre hivatalos források nem erősítették meg.

A maga részéről a Hajat Tahrir Al-Sham koalíció (az Al-Kaida terrorhálózat és barátai) azt állították, hogy a militánsaik visszaverték a Szíriai Arab Hadsereg egy nagyobb támadását, amely számos állásuk ellen irányult Radzsm Szawan, Hadzsara és Al-Rashidijah falvak körül Aleppo tartomány délnyugati területén. A Szíria területén működő Al-Kaida frakció “Ibaa” nevű médiafelülete szerint a vahhabita fegyveresek több szíriai katonát öltek meg a támadás során.

Eközben szíriai “ellenzéki” (értsd: vahhabita terrorista) források szerint a Hajat Tahrir Al-Sham (HTS) koalíció fő szövetségese, a Turkesztáni Iszlám Párt (TIP) jelenleg az Al-Kaida militánsai oldalán harcol a Szíriai Arab Hadsereg ellen Hama tartomány északi és északkeleti határán. A Turkesztáni Iszlám Párt médiafelülete, az “Iszlam Awazi” november 22-én fotókat tett közzé, amelyeken a “turkesztáni” fegyveresek a Szíriai Arab Hadsereg állásait lövik Sarha falunál Északkelet-Hamaban, ezek az információk megerősítik az “ellenzéki” állításokat az Al-Kaidának nyújtott segítség tényéről.

A Hajat Tahrir Al-Sham terrorista koalíció és a Turkesztáni Iszlám Párt valószínűleg el fogják veszíteni az Abu Al-Duhur légi támaszpontért tervezett csatát, mert a Szíriai Arab Hadsereg és szövetségesei katonai fölényben vannak ezen a frontvonalon.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑