2018. 05. 26.

Újabb tüntetés a gázai-izraeli határnál, sok a sérült



Legkevesebb 86 palesztin tüntető megsebesült – közülük 25-en éles lőszertől – a Gázai övezet és Izrael határánál a március végén meghirdetett “visszatérés menete” demonstrációsorozat kilencedik, pénteki tiltakozó megmozdulásán – jelentették palesztin egészségügyi források.

A ramadán második péntekén alig kétszázan mentek ki tüntetni az övezet határába. A sebesültek között voltak olyanok is, akiket a belélegzett könnygáz következtében fellépő légzési nehézségek miatt kellett ellátni.

A tüntetők közül néhányan gyújtóbombával felszerelt papírsárkányokat reptettek izraeli területre, ami miatt búza- és árpatermőföldek kaptak lángra.

A pénteki tüntetéseken részt vett Jahja Szinvar, a Gázai övezetet kormányzó Hamász helyi vezetője is, aki elmondta: addig folytatják a tüntetéseket, amíg el nem érik az övezet blokádjának feloldását.

Az izraeli hatóságok azóta tartják blokád alatt a keskeny tengerparti övezetet, hogy 2007-ben a Hamász kiszorította a Palesztin Hatóságot a Gázai övezetből, és átvette annak irányítását. A blokád értelmében az izraeli hatóságok ellenőrzik az övezetbe tartókat és az onnan kiutazókat, valamint egyes áruk – egyebek között a gyógyszerek és az üzemanyag – forgalmát a térségen keresztül.

Szinvar egyúttal tömeges méretű tiltakozásra szólította fel a palesztinokat június 5-re, a hatnapos háború évfordulójának alkalmából. Az 1967-es háború során foglalta el Izrael Ciszjordániát, Jeruzsálem keleti felét, a Golán-fennsíkot, valamint a Gázai övezetet, ahonnan 2005-ben vonult ki.

Asráf al-Kedra, a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy pénteken belehalt lőtt sebébe egy 24 éves palesztin, aki a héten tartott tüntetések egyikén sebesült meg.

Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 117 palesztin vesztette életét, és 13 ezer sebesült meg ezeken a tüntetéseken.

Izrael a történtekért a Hamászt teszi felelőssé, amely szerinte elő pajzsként használja fel a tüntetőket, miközben megpróbál bejutni Izrael területére, hogy támadásokat hajtson végre civilek ellen.

Az izraeli legfelsőbb bíróság pénteken elutasította a palesztin és izraeli emberi jogi szervezetek által benyújtott kérvényt az izraeli hadsereg éles lőszerhasználatának betiltására vonatkozóan.

Orientalista.hu – MTI

, , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com