Újabb tüntetések voltak a palesztinok mellett Európa-szerte
2023. 10. 22.
„Allahu akbar, vagyis Isten a leghatalmasabb” – kiabálta a palesztinok mellett tüntető tömeg Madridban, miközben egy izraeli zászlót gyújtottak fel. Később aztán a tüntetők meg is taposták a zsidó állam jelképét.
Spanyolországban Barcelonában is az utcára vonultak a többségében muszlim bevándorlók, akik a szabad Palesztináért tüntettek. Százezren vonultak utcára Londonban a palesztinok mellett. A tömeg haladását 1500 rendőr biztosította.
A többnyire bevándorló hátterű demonstrálók az előzetes hatósági figyelmeztetések ellenére többször is kiabálták
„A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz!”
jelmondatot, ami szerint a palesztin államot Izrael területén kell létrehozni.
A két hete kezdödő izraeli bosszúhadjáratban 4385 gázai halt meg, és 13 651-en sebesültek meg. A halálos áldozatok között 1756 gyermek és 967 nő van – közölte a palesztin egészségügyi minisztérium.














