Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Újraindul az elnöki székért Egyiptom államfője

2018. 01. 20.

A választások első fordulóját március 26-28. között tartják, az esetleges második fordulót egy hónappal később.

Újraindul a márciusi elnökválasztáson Abd Al-Fattah Al-Sisi egyiptomi államfő. A választások első fordulóját március 26-28. között tartják, az esetleges második fordulót egyhónappal később. A jelölteknek kilenc napjuk van bejegyeztetni magukat.

“Az elmúlt négy évben elért eredményeket felkínálom a következő elnöknek, akinek személyéről szabad akaratából határoz Egyiptom népe, átlátható és szabad válaszotásokon, melyeken a jelöltek egyenlő feltételek mellett mérettetnek majd meg” – közölte Egyiptom jelenlegi elnöke.

Legerősebb ellenfele vélhetően az ellenzék kulcsjelöltje, Khaled Ali lesz. A választási kampány február 24-én kezdődik.

Ha nyer, Al-Sisi másodszor töltheti be az államfői posztot. 2014-ben került hatalomra, miután az előző évben katonai erővel mozdította el posztjáról az iszlamista Mohamed Murszi elnököt, akinek az uralma ellen rengeteg halottat követelő tömegtüntetések voltak.

Orientalista.hu  – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑