UNICEF: mintegy 2,3 millió gyerek szorul segítségre Etiópiában

Mintegy 2,3 millió gyerek szorul sürgős segítségre Etiópiában az északi Tigré tartományban két hete kirobbant konfliktus miatt – figyelmeztetett pénteken az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Tigré tartományban a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) két héttel ezelőtt vette át az uralmat, azóta megszakadtak a kommunikációs csatornák, és a világszervezet nem tudja elérni a térségben a rászoruló gyerekeket.

Az UNICEF becslései szerint mintegy 12 ezer gyermek került – sok esetben szülők nélkül – szudáni menekülttáborokba, ahol számos veszélynek vannak kitéve, és borzasztó körülmények közt tengődnek.

Az UNICEF igyekszik a létfontosságú dolgokkal – élelmiszerrel, ivóvízzel és gyógyszerekkel – ellátni őket – közölte Henrietta Fore, a szervezet igazgatója.

A TPLF harcosai Tigré tartományból péntek hajnalban rakétákat lőttek ki a szomszédos Amhara állam székhelyére, Bahir Darra.

A rakéták nem sebesítettek meg senkit, és anyagi kárt sem okoztak – közölte az amharai kormányzat.
A tigréi lázadók két hete katonai létesítményeket támadtak meg, és tüzérségi fegyvereket, valamint más hadi felszereléseket zsákmányoltak a hadseregtől.

A kormány válaszul fél évre rendkívüli állapotot hirdetett a térségben, és hadműveletet indított.

Az utóbbi két hétben több száz ember vesztette életét az összecsapásokban, tízezrek váltak földönfutóvá és menekültek át a szomszédos Szudánba. Az ENSZ és a humanitárius szervezetek katasztrófától tartanak.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑