Cadmus fordítás Cadmus

UNICEF: világszerte több mint 60 millió gyerek nem kapott meg fontos oltásokat

2023. 04. 20.

Világszerte csökkent a gyerekeknek beadott oltások száma, az utóbbi három évben körülbelül 67 millióan közülük nem kaptak meg fontos oltásokat – figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Gyermekvédelmi Alapjának (UNICEF) brit irodája.

Bár a közvélemény még mindig fontosnak tartja az oltásokat, több jel arra utal, hogy nőtt a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanság is – áll az UNICEF jelentésében.

A szervezet az utóbbi okát a szakértőkbe vetett bizalom megrendülésében, a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos ellenérzésekben, a téves információk könnyebb elérhetőségében, valamint a politikai légkör egyre erősödő megosztottságában látja.

“A pandémia csúcsán a tudósok hamar kifejlesztették a vakcinákat, amelyek számtalan életet mentettek meg. Ám a történelmi eredmény ellenére a félelem és a vakcinákkal kapcsolatos hamis információk legalább olyan gyorsan terjedtek, mint maga a vírus” – jelentette ki Catherine Russell, az UNICEF főigazgatója.

Russell kiemelte: ha a már ismert és használt oltásokba vetett bizalom megrendül, a gyerekek olyan, egyébként megelőzhető betegségekbe halhatnak bele, mint például a kanyaró és a torokgyík.

Az UNICEF ezért sürgette az oltások mielőbbi pótlását annak érdekében, hogy megelőzzék újabb járvány kitörését.
Liam Sollis, az UNICEF nagy-britanniai irodavezető-helyettese arra is rámutatott, hogy a gyerekek ellátásért is felelős egészségügyi rendszerek omladoznak a sorozatos globális válságok terhei alatt, miközben gyengül az e rendszerekbe vetett bizalom is.

A szervezet ezért felszólítja a londoni kormányt, működjön együtt az oltási válságban leginkább érintett országokkal az erősebb egészségügyi ellátórendszerek kialakítása érdekében, továbbá támogassa az immunizációs szolgáltatásokat – jelentette ki Sollis.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑