Cadmus fordítás Cadmus

Uniós segély a nepáli újjáépítéshez

2018. 06. 29.

 

Csaknem egymillió otthon pusztult el vagy rongálódott meg a 2015-ös földrengésekben. Három év alatt ennek mindössze 20 százalékát sikerült újjáépíteni. A jó hír az, hogy további 60 százalék már épül, és a munkálatok üteme gyorsul. Szindupalcsokba, a leginkább sújtott régióba látogattunk, ahol az ENSZ Fejlesztési Programja megtanította a helyieknek, hogy építsenek olcsó, földrengésbiztos házakat.

— Ez a fémmel bevont huzal kerül minden fal két oldalára. A kábelek úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy egy hálót alkotnak. Földrengéskor az egész ház egyben mozog, a kábelek pedig nem engedik összedőlni. A ház kilendül, de visszaáll eredeti helyzetébe – mondta Pemba Tamang főépítész.

Pemba a fejlesztési Program egyik főépítésze, ő segít Dilnek, a ház tulajdonosának, hogy lehetőleg olcsón, de mégis földrengés-biztosan építhesse újra otthonát. A kormány támogatja, hogy a tulajdonosok építsék újra otthonaikat, de folyamatosan felügyeli a munkát.

Az EU humanitárius segély irodája is támogatja az új otthonok építését, és egyúttal segít bemutatni, hogyan újfajta technológiákkal, alacsony költségekkel építeni.

Hogy még jobban elterjesszék a biztonságos építési technológiákat, az ENSZ Fejlesztési Programja egy kisbusszal járja a vidéket. A mérnökök abban is segítenek, hogy a tulajdonosok képesek legyenek megfelelni a szigorú építési törvényeknek. Ebben a programban Dil és testvére is részt vett.

Az Európai Unió Humanitárius Segélyirodája 14 millió eurót folyósított Nepálnak a fölrengés után. És Európa továbbra is elkötelezett az ország támogatásában. Humanitárius segélyt általában közvetlenül a katasztrófahelyzet után folyósítják, az EU azonban még három évvel a földrengés után is finanszírozza az újjáépítést. De vajon miért?

— A kormány szerint mintegy húszezer olyan ember él Nepálban aki nem tudja saját maga megoldani az újjáépítést, vagy azért mert testi fogyatékossága van, vagy nagyon idős, és ezeknek az embereknek is segíteni kell. Ezért vagyunk még itt. Ha mi nem segítünk, akkor továbbra is az ideiglenes menedékhelyeken maradnak, ahol már három éve élnek, vagy egyszerűen eladósodnak az újjáépítés költségei miatt, ami szintén humanitárius vészhelyzet – mondta Perre Prakash, az EU Humanitárius Segélyirodájának munkatársa.

Nepál még mindig pénzügyi nehézségekkel küzd, hogy felgyorsítsa az elhúzódó újjáépítést. Még mintegy 800 millió euróra lenne szükség ahhoz, hogy minden érintett feje fölé tető kerüljön.

Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑