Cadmus fordítás Cadmus

Űrrepülésre és holdraszállásra készül India

2020. 01. 02.

Először küldhet India embert az űrbe. Az Indiai Űrkutatási Szervezet szerdán jelentette be, hogy négy űrhajóst választottak ki az első indiai, ember vezette űrrepülésre, az asztronauták kiképzését január végén kezdik. Ez az 50 éves indiai űrprogram eddigi legnagyobb projektje lesz.

“2019-ben nagyon nagy előrehaladást értünk el. Az űrhajósok kiválasztása megtörtént, január harmadik hetéig pedig kidolgozzuk számukra a felkészítési tervet” – közölte K. Sivan, az Indiai Űrkutatási Szervezet elnöke.

Az űrkutatási vezető sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy az indiai kormány jóváhagyta a holdraszállási programot is, ennek keretében a tavalyi kudarcos kísérlet után idén megpróbálnak egy kutatószondát eljuttatni az égitest felszínére.

Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑