2019. 06. 14.

Vádat emeltek a volt szudáni elnök ellen

Szudánban csütörtökön korrupció miatt vádat emeltek az áprilisban tüntetések nyomán megbuktatott államfő, Omar Al-Basir ellen – jelentette az ország hírügynöksége.

A vád szerint Basir illegális módon tett szert vagyonára, nagy összegű (113 millió dollár) külföldi valuta birtokában volt. Amiatt is vádat emeltek ellene, hogy rendkívüli állapotot vezetett be. Az ügyészség illetékese részleteket nem közölt.

A volt elnököt májusban egyszer már megvádolták azzal, hogy tüntetők meggyilkolására bujtogatott. Vizsgálat folyik ellene ugyanakkor pénzmosás és terrorizmus támogatásának gyanújával is.

A Nemzetközi Büntetőbíróság népirtás, emberiesség elleni bűntettek és háborús bűnök miatt körözi Besirt, aki 1989-ben katonai puccsal került hatalomra, és idén április 11-én mozdította el, és tartóztatta le a hadsereg. Leváltása nem csillapította le az ellenzék demokráciát követelő mozgalmát.

A tüntetők azt követelik, hogy távozzon az afrikai országot jelenleg irányító átmeneti katonai tanács (TMC), és adja át helyét egy civil vezetésű kormánynak. A biztonsági erők június 3-án erőszakkal oszlatták fel a kartúmi védelmi minisztérium előtt két hónapja ülősztrájkot folytató, többezres tömeget. A halálos áldozatok számát többtucatnyira becsülik.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑