Cadmus fordítás Cadmus

Vádat emeltek Haszan Diáb ügyvezető kormányfő és három volt miniszter ellen

2020. 12. 10.

Vádat emeltek csütörtökön Haszan Diáb libanoni ügyvezető kormányfő és három volt miniszter ellen a több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó augusztusi bejrúti robbanással összefüggésben.

Fádi Szaván bíró a kormányfő mellett vádat emelt Ali Haszan Halíl volt pénzügyminiszter ellen, illetve a közmunkaügyi tárcát korábban vezető Gázi Zaiter és Júszuf Fenianosz ellen. Mindnyájuk ellen halált okozó gondatlanság a vád.

Zaiter a Reuters hírügynökséggel közölte, hogy nyilatkozatot tesz, amint hivatalosan értesítik a vádakról. Zaiter 2014-ben vezette a közmunkaügyi tárcát, nem sokkal azután, hogy behajózott a kikötőbe a Rhosus, fedélzetén a hatalmas mennyiségű ammónium-nitráttal, amely az augusztusi bejrúti robbanást okozta.

A detonációt követően kiderült, az illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. A robbanást kormányellenes tüntetések sorozata követte.

Bejrút kikötőjének egyik raktárában augusztus 4-én több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe. Ez több mint kétszáz ember halálát okozta, és több ezren megsérültek. A robbanás egész negyedeket tett lakhatatlanná. Haszan Diáb és kormánya ezután benyújtotta lemondását, de ügyvivő kormányként még a helyén maradt, mert nem sikerült megválasztani az új kabinetet.

A robbanással összefüggésben kéttucatnyi embert vettek őrizetbe, a hivatalos eljárást vezető Szaván pedig a múlt hónapban levelében arra kérte a parlamentet, hogy indítsanak vizsgálatot 10 korábbi miniszter ellen.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑