Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Válogatás nélkül gyilkolták a dzsihadisták a civileket Moszul ostromakor

2016. 12. 27.

Az Iszlám Állam terrorcsoport fegyveresei meggyilkolták két észak-iraki falu 13 lakóját, akik közül többen fellázadtak ellenük az iraki kormányerők Moszul elleni offenzívájának első óráiban – közölte kedden a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet.

A gyilkosságokat, amelyek a HRW szerint háborús bűncselekménynek minősülnek, október 17-én követték el, ugyanazon a napon, amikor a dzsihadisták térségbeli védőbástyájának számító észak-iraki nagyváros ellen megindult a nagyszabású offenzíva.

A hajnali órákban az Irak második legnagyobb városától nem messze fekvő el-Lazzaga 30 és el-Hud 15 lakosa “rátámadt az IÁ fegyvereseire, hogy elűzze őket a 2014 óta dzsihadista kézen lévő két faluból, az IÁ 19 tagját megölték” – áll a nemzetközi szervezet jelentésében.

Az IÁ a felkelésre válaszul bírósági eljárás nélkül kivégezte azokat az embereket, akik a lázadás során a kezébe kerültek. Olyan civilek is voltak közöttük, akiknek semmi közük sem volt a felkeléshez – mondta Lama Fakih, a HRW közép-keleti igazgatója a jelentés szerint. Összesen 13 embert gyilkoltak meg, közöttük két fiatal fiút.

Az iraki hadsereg október 17-én este érte el el-Lazzagah falut, el-Hudot pedig másnap reggel.

Az Iszlám Állam 2014 júniusában jelentős területeket vont az ellenőrzése alá Irakban, közöttük Moszult és a Ninivei-síkságot, ahol a két említett falu található. Uralmuk idején – akárcsak a szomszédos Szíriában – a dzsihadisták számos kegyetlenkedést, nemi erőszakot, lefejezéseket és másfajta kivégzéseket követtek el. Az Egyesült Államok vezette szövetségesek által támogatott iraki kormányerők azóta a terület jelentős részét visszafoglalták.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑