Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Válságba kerültek a koalíciós egyeztetések az új kormányról Izraelben

2019. 05. 27.

Válságba kerültek a koalíciós egyeztetések az új kormányról Izraelben – jelentette a katonai rádió vasárnap.

Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek szerda éjfélig kell bejelentenie új, ötödik kormányának megalakítását, de Netanjahu mindeddig nem jutott dűlőre a jobboldali nacionalista Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) nevű párt vezetőjével, Avigdor Libermannal, aki az első olvasatban régebben már megszavazott bevonulási törvény változatlan szövegű végleges elfogadásától tette függővé részvételét új kormányában, viszont ezt a feltételt a vallásos pártok egységesen elutasítják.

Ezért vasárnap már a választások megismétlésével fenyegetőztek a kormányzó jobboldali Likud párt vezető politikusai az izraeli médiában, és Mose Gafni, a vallásosok egyik vezetője azzal vádolta a rádióban Libermant, hogy Netanjahu megbuktatására tör.

Libermanék öt képviselői helye nélkül csak hatvan mandátuma lenne a koalíciós kormány pártjainak a százhúsz tagú kneszetben, de a négy mandátummal rendelkező centrista Mindannyian (Kulánu) párt élén álló Móse Kahlón kijelentette, hogy ő sem száll be egy csak hatvan képviselővel működő kormányzásba, s nélkülük csak ötvenhat honatya segítené a kormányt.

Elvileg lehetséges a kisebbségi, vagy csak hatvan honatyát maga mögött tudó kormány felállása is, amennyiben egy „biztonsági hálóval” rendelkezik, vagyis más pártok vállalják, hogy kívülről támogatják, és nem szavaznak ellene a parlamentben.

Benjámin Netanjahu a múltban általában az utolsó pillanatban jelentette csak be új kormányainak létrehozását, és az a legvalószínűbb, hogy a következő napokban vagy a vallásos pártok adják be a derekukat, vagy Liberman meghátrál, és megszületik az új kabinet. Ha Netanjahunak mégsem sikerülne szerdáig kormányt alakítania, akkor elvileg egyszerű többséggel elérheti a frissen megválasztott kneszet feloszlatását, és új választások kiírását, vagy tájékoztathatja Reuven Rivlin államelnököt, hogy nem sikerült új kormányt létrehoznia.

Az izraeli média szerint ebben az esetben várhatóan az új választásokat fogja szorgalmazni, de ha mégsem, akkor Rivlin új konzultációs fordulót kezdhet az április 9-i választásokban bejutott pártok vezetőivel, majd ennek alapján megbízást adhat egy új kormány létrehozására egy másik képviselőnek. Az új kormányfő-jelöltnek 28 napja lehet a kormánykoalíciót létrehozására.

Rivlin elvileg felkérheti a Likud párt egy másik politikusát is, de a Likud alkotmánya megköveteli, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje a párt elnöke legyen – és nem világos, hogy egy ilyen forgatókönyvvel miként működhetne tovább a párt, – kivéve, ha a jelenlegi elnök, Netanjahu lemondana hivataláról – vélekedett a Háárec című újság elemzője, Jonathan Lis vasárnap.

Ha Rivlin elnök három kormányfőjelöltje sem tudna megbirkózni a kormány felállításának feladatával a kneszet jelenlegi pártjaival, akkor a helyi törvények értelmében új választásokat kell kiírni három hónapon belül.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑