Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Vang: Kína a béketárgyalások előmozdítására törekszik

2022. 04. 05.

Kína az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalások előmozdítására törekszik – mondta el Vang Ji kínai külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetése során.

A kínai külügyminisztérium hétfő késő esti közleménye szerint Vang hangsúlyozta: Kína történelmi és kulturális hagyományainak, valamint egységesen alkalmazott külpolitikájának megfelelően a béke pártján áll, és elutasítja a háborút. Hozzátette: az ukrajnai kérdésben Peking nem törekszik geopolitikai haszonszerzésre, és nem tesz olyat, amivel tovább élezné a feszültségeket. Egyetlen őszinte célunk a béke – fogalmazott.

A kínai külügyi tárca vezetője úgy vélekedett, hogy a háború egyszer mindenképpen véget ér majd, kulcsfontosságú mindazonáltal levonni a szükséges következtetéseket ebből a fájdalmas élményből Európa hosszan tartó biztonságának védelme érdekében. Leszögezte: Kína kész fenntartani objektív és méltányos álláspontját, és a maga módján építő szerepet betölteni az európai biztonsági mechanizmus kialakításában. Elmondta: bízik abban, hogy az ukrán kormány megfelelő bölcsességgel és autonómiával rendelkezik ahhoz, hogy megtegye a saját népe alapvető érdekeit szolgáló választást.

Kuleba reményét fejezte ki, hogy Kína a továbbiakban is fontos szerepet tölt majd be az összecsapások megszüntetésében, és megköszönte az Ukrajnának nyújtott humanitárius segélyt. Az ukrán fél, még mindig azon fáradozik, hogy folytatódhassanak a tárgyalások az orosz féllel, és tartós megoldást találjanak.

Vang Ji köszönetet mondott ukrán kollégájának az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárok evakuálásában nyújtott segítségéért, és reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban is hatékony intézkedéseket alkalmaznak majd az önként ott maradó kínaiak biztonságának szavatolására. Kuleba megígérte, hogy mindent elkövetnek ennek érdekében.

A két fél a hivatalos beszámolók szerint utoljára március 1-jén egyeztetett egymással telefonon. Kuleba akkor azt a kérést intézte kínai hivatali kollégájához, hogy Peking a Moszkvával ápolt, jó kapcsolatait felhasználva működjön közre az orosz invázió megállítása érdekében. Kína mindazonáltal tartózkodik attól, hogy inváziónak minősítse az orosz katonai hadműveletet, és több alkalommal szót emelt az Oroszország ellen alkalmazott, nyugati szankciók ellen, a béketárgyalások előmozdítását szorgalmazva a helyzet megoldására.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑