Cadmus fordítás Cadmus

Vásárlási láz Katarban

2017. 06. 07.

Katarban mindenki vásárol. Attól tartanak az emberek, hogy sok minden eltűnik majd a boltokból, miután Szaúd-Arábia hátat fordított nekik.

De nemcsak Szaúd-Arábia, hanem az Öböl menti államok közül hét és Egyiptom is megszakította kapcsolatait Katarral az elmúlt két napban mondván, hogy Doha terrorszervezeteket pénzel – köztük az Iszlám Államot is.

A katari külügyminiszter szerint mindaz, ami az elmúlt napokban történt, rágalomhadjárat, amelyet a térség diplomatái robbantottak ki, de szerinte Washington ennek nem dől be, erős a szövetség közöttük például a terrorizmus elleni küzdelemben is.

Az Egyesült Államok azért felszólította Katart, hogy hagyjon fel a terroristák pénzelésével.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt mondta kedden, látják, hogy Katar tesz erőfeszítéseket ezen a téren, például vizsgálatot indított gyanús banki tranzakciók ügyében, zárolt számlákat és szigorúbb kontroll alá vette a bankrendszert, de azért arról nincs szó, hogy máris eleget tett. Washington további intézkedéseket vár Dohától.

A szaúdi blokád miatt látványosan visszaesett az áruforgalom a két ország között. Katar jelentős élelmiszerimportjának jó részét Szaúd-Arábia adja, ezért aránylag rövid időn belül megérzi a lakosság, ha ebben fennakadás van.

Washington, Ankara és Teherán megegyezésre kérte a feleket, Kuvait pedig felajánlotta, hogy közvetít ennek érdekében.

A történtek komoly hatással érintik a Qatar Airwayst is.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

,




Back to Top ↑