Véget ért az afgán börtön elleni támadás, sok halott

Csaknem 23 órán át húzódó harcokat követően véget ért hétfőn a kelet-afganisztáni Nangarhar tartomány székhelye, Dzsalálábád központi börtönének ostroma. Az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaival vívott tűzharcban legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint legalább 39 ember vesztette életét és ötvenen megsebesültek.

A hatóságok tájékoztatása szerint a börtönt visszafoglalták, a támadókkal végeztek. A műveletet Mohammed Jaszin Zia afgán vezérkari főnök vezette.

“Nyolc fegyveressel végeztünk, ahogy a támadók állásait megtisztítottuk” – közölte Zia.

Az áldozatok között civilek, rabok és a biztonsági erők tagjai is vannak. A halottak száma a sebesültek nagy száma miatt tovább növekedhet.

A dzsihadista terrorszervezet egyik öngyilkos merénylője vasárnap a börtönnél felrobbantotta robbanóanyaggal megpakolt gépkocsiját, majd társai behatoltak a börtönbe, és tüzet nyitottak.

Az őrség felvette velük a harcot. A dzsihadisták elfoglaltak egy közeli lakóépületet is, ami megnehezítette a helyszínre vezényelt biztonsági erők dolgát.

A támadást kihasználva a csaknem 1800 rabból legalább ezerháromszázan megszöktek, de közülük 1025-öt elfogtak és más büntetés-végrehajtási intézményekbe szállították őket – közölte Ataullah Hogjáni, a nangarhari kormányzó szóvivője. További több mint háromszáz fogoly továbbra is szökésben van.

Tamim Arif nangarhari helyettes kormányzó szerint a dzsihadisták elsősorban azért támadták meg a börtönt, hogy kiszabadítsák a fogvatartottakat, akik között vannak az Iszlám Állam és a tálib mozgalom tagjai, valamint kábítószer-kereskedők is.

A támadás végrehajtójaként az Iszlám Állam jelentkezett. Hírügynökségek felhívták a figyelmet arra, hogy a rajtaütés egy nappal az után történt, hogy az afgán erők bejelentették, ugyancsak Dzsalálábádban megölték az Iszlám Állam afganisztáni ágának kémfőnökét, Aszadullah Orokzait.

A Szíriából és Irakból jórészt kiszorított Iszlám Állam 2015-ben jelent meg Afganisztánban, azóta számos támadást hajtott végre elsősorban síita mecsetek ellen és rendezvényeken. Az ENSZ adatai szerint a legtöbb merényletet a kelet-afganisztáni Nangarhar és Kunar tartományban, valamint Kabulban hajtották végre.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑